Mikor máskor engedhetné meg magának egy férfi, hogy a szeretetről és a szerelemről írjon, mint Valentin nap? Úgy hiszem, és úgy is tapasztalom, hogy igen sokan értik félre a szeretet és a szerelem jelentését. Az unalomig ismételt szeretethimnusz szavait idézném, kiegészítve a jelenkori közgondolkodás fiktív kommentárjával.

A szeretet türelmes, - Ha nem vagy türelmes, nem szeretsz. Mondom, hogy várjál már!
a szeretet jóságos, - Mi az hogy fáradt vagy és rossz a kedved? Nem szeretsz?
a szeretet nem féltékeny, - Ne légy féltékeny, mert látod: akkor nem is szeretsz.
nem kérkedik, nem is kevély. - Jó napod volt? Nekem nem; és most minek idegesítesz?
Nem tapintatlan, - Tsss, most erről nem akarok beszélni, ez tudod nem tartozik rád.
nem keresi a maga javát, - Szóval légy szíves járj már az én kedvemben, ha szeretsz...
nem gerjed haragra, - Ha szeretsz, nem haragszol.
a rosszat nem rója fel. - Ne mondj semmit, ne mondj semmit, ne mondj semmit!
Nem örül a gonoszságnak, - Ami nekem rossz, az mind gonoszság.
örömét az igazság győzelmében leli. - Mindig nekem van igazam; és örülj is neki!
Mindent eltűr, - Ha beszólok, mert olyanom van, viseld is el!
mindent elhisz, - Minden rendben lesz, hidd már el!
mindent remél, - Többek közt, hogy ma jó napom lesz.
mindent elvisel. - Bocs, de ma nincs erőm fürdeni...
S a szeretet nem szűnik meg soha. - Ha már nem akarsz velem lenni, akkor sohasem szerettél.

Már mindenki sejtheti, hogy hol hibádzik ez a gondolkodásmód. A szeretetet sokan az élvhajhászással, a kényelemmel, és birtoklással keverik össze: „Szeretlek, tehát az enyém vagy, csinálj mindent úgy, ahogy nekem jól esik.” Így olvasva talán mindenkinek egyértelmű, de hétköznapokban más a helyzet. Éveken át nem tudtam jól megfogalmazni magamnak, és most is csak keresem, hogy hogyan tudnám jól körülírni a szeretet mibenlétét, az igaz szerelem lényegét, és egy boldog párkapcsolat alapját.

A kiindulópont önmagunk. Ismernünk kell saját magunkat. Tisztában kell lennünk életünk összes fajsúlyos traumájával, ismernünk kell természetünket, gondolkodásmódunkat. Tudatosítanunk kell magunkban azt, hogy milyen hatások értek minket az életünkben, mik az erősségeink és gyengeségeink. Fel kell nőnünk, hogy egy 12 éves gyermek érzelmi intelligenciáját meghaladva kordában tudjuk tartani emócióinkat, indulatainkat. Ha a múltunk rendben, a jelennel kell foglalkozni. A jelen akkor lehet boldog és kiegyensúlyozott, ha az embernek van jövőbe vetett hite. Célok kellenek, reális, és elérhető célok. Saját magunk művelése, testi-lelki építése. Élvezetek helyett a boldogság keresése. Rossz példaként itt van Szardanapallosz ninivei király, ki sírfeliratán azzal dicsekszik, amit az étel és a szerelmi élvezet nyújtott neki; Arisztotelész csak így gúnyolódik rajta „Egy szarvasmarha sírjára sem írhattak volna mást." Meg kell élnünk emberségünket, testben, szívben és lélekben építenünk kell magunkat, hogy minden este nyugodt lelkiismerettel hajtsuk álomra fejünket. Hinnünk kell magunkban, jóindulattal és pozitívan kell saját magunkhoz is állnunk.

Ha magunkkal tisztában vagyunk, akkor tudunk igazán szeretni. Szerelmesnek lenni könnyű, az csak egy érzés, egy ránk törő érzelem. Nem kíván erőfeszítést. Az igaz szerelem viszont több ennél, annak alapja a szeretet. Ahogy saját magunk erősségeit és gyengeségeit megismerjük és elfogadjuk, ugyanúgy társunk erősségeit és gyengeségeit is meg kell ismernünk és el kell fogadnunk. Nem szabad felül kerekednünk, vagy birtokolnunk a másikat. A másik ember egy önálló személy, joga van fáradtnak lenni, vagy máshogy gondolkodni mint mi. El kell fogadnunk önállóságát akkor is, ha már években, évtizedekben mérhető a közös múlt. Szeretnünk kell, ami alkalmanként nehéz feladat. Hinnünk kell a másikban. Segíteni neki, hogy minél jobban teljesedjen ki, hogy vágyait és álmait el tudja érni, melyek nem feltétlen egyeznek a mieinkkel. Ezek az álmok és vágyak a sajátjai, és hinnünk kell benne, hogy ezeket meg tudja valósítani. Társként kell mellette állni. Nem kioktatni, nem kinyilatkoztatni kell. Mindent meg kell beszélni, sohasem szabad hazudni. Hinni kell a másikban, és méltónak lenni arra, hogy bennünk is higgyenek. Hűségesnek kell lenni. Ahogy Erich Fromm írja: „Csak az képes másokhoz is hű lenni, aki önmagában is hisz, mert csak az ilyen ember lehet biztos abban, hogy egy későbbi állapotban is ugyanaz lesz, mint ma, és ezért ugyanúgy fog érezni és cselekedni, mint ahogy most elvárja magától.” Hinni önmagunkban, és másikban. Elfogadni, támogatni, szeretni akkor is, ha nehéz. Nagyanyám hosszú és boldog házassággal a háta mögött monda, nem kell érvet keresni a váláshoz, lehet azt találni, ha akar az ember. Milyen igaza van! A hűséghez elhatározás és hit kell, komoly hit mind a két fél részéről.

Sokan értik félre a szeretetet. Gyermeki korban csak az anyai szeretetet tapasztaltuk meg, s úgy éltük meg ezt a gondoskodást, hogy az nem ismer korlátot és határokat. Sokan felnőttként is ezt várják el a másiktól. Meg kell találnunk helyünket a világban, megismerni magunkat, és helyes célokat kell kitűznünk. Ha odafigyelünk magunkra, megtanulunk másokra is odafigyelni. Ha megtanuljuk elfogadni magunkat, a másikat is el fogjuk tudni fogadni. Ha pozitívan és szeretettel teljes lelkülettel fordulunk magunk felé, akkor mások felé is ilyenek tudunk lenni. Szeretet adni, tovább adni azt, amit szüleinktől kaptunk, és rájönni, hogy szeretni valakit a legnagyobb boldogság a földön. Így megtanulunk szeretni. Igazán szeretni, mely szeretet immár türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S ekkor a szeretet nem szűnik meg soha.