A fiút a szokásos hétköznapján vitte a 4-6-os villamos. Olvasott. Mikor a Margit hídon suhant át Pest felé, leeresztette könyvét, s mint mindig, a budapesti panorámában gyönyörködött. Könyvét ismét kinyitotta, majd felpillantva egy rabomobilt pillantott meg a külső sávban. Az ablaknál egy nagyjából vele egy korú, tiszta tekintetű srác ült, ki hozzá hasonlóan érdeklődve tekintett át. Egymás szemébe néztek. A srác barátságosan, mintha ismernék egymást, egy picit megemelte fejét, szemöldökét felhúzta, mintha csak kérdezné: „Na mi van?” A fiú megemelte vállát, egy csöppet a könyvet is a kezében, majd keserűen lefelé biggyesztette ajkát: „Látod, ez van.” Értették egymást. A srác araszra nyitott kezével a két szemöldökéhez kapott, kirobbant belőle a nevetés, mely átragadt a fiúra is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.